Augusztusban és szeptemberben tartják meg a nagy erdélyi könnyűzenei fesztiválokat

Augusztusban és szeptemberben tartják meg a nagy erdélyi könnyűzenei fesztiválokat

Augusztusban és szeptemberben tartják meg a legnagyobb erdélyi könnyűzenei fesztiválokat – jelentették be a szervezők.

A kolozsvári Untold rendezvény szervezői közölték, hogy a koronavírus-járvány miatti hosszú szünet után szeptember 9. és 12. közt várják a nézőket a kincses településbe. Mint hozzátették, az Untold lesz az egyike a kevés nagyarányú fesztiválnak, amit megszerveznek ebben az évben, így egyben a normális élethez való visszatérés ünnepe is lesz.

A rendezvény szervezői nagy neveket és a legintenzívebb élményt ígérik a Kolozsvár belvárosában zajló fesztiválra, amely 2019-ben 375 ezer nézőt vonzott.

Emil Boc, Kolozsvár polgármestere a koronavírus-járvány fölött aratott szimbolikus győzelemként beszélt az esemény megrendezéséről, és köszönetet mondott a szervezőknek bátorságukért. Arra biztatta a fiatalokat, hogy oltassák be magukat. Kijelentette még: szeptemberig sokat változhatnak a járványügyi védekezés szabályai, de a beoltottakat semmilyen forgatókönyv alapján nem zárhatják ki a találkozóról.

A tradíciókhoz híven a bonchidai Bánffy-kastély udvarán tartott Electric Castle esemény szervezői bejelentették, hogy a nagy bonchidai esemény helyett idén augusztus 6. és 15. közt egy több helyszínen zajló sajátos fesztivált szerveznek.

A találkozó Bonchidán indul, de beköltözik Kolozsvárra, és a 10 nap alatt 30 helyszínen 400 eseményre kerül sor. A szervezők azt ígérik, hogy a járványhelyzethez alkalmazkodva szerveznek biztonságos fesztivált, amely hozni fogja a megszokott Electric Castle-hangulatot.

Egyik szervezőcsapat sem hozta nyilvánosságra egyelőre, hogy kik lesznek a fellépők.

mti