Hét egészséges szokással csökkenthető a demencia kockázata

Hét egészséges szokással csökkenthető a demencia kockázata

Hét egészséges szokással csökkenthető a demencia kockázata egy két évtizedet magába foglaló tudományos felmérés alapján – írta a The Guardian című brit napilap online kiadása.

A tudományos felmérés alapján, ha középkorúként aktív életet élünk, megfelelően táplálkozunk, ügyelünk az egészséges testsúly fenntartására, mellőzzük a dohányzást, emellett normális keretek közt van a vérnyomásunk, a koleszterin- és vércukorszintünk, azzal csökkenthetjük az Alzheimer-kórhoz hasonló betegségek kialakulásának esélyét a későbbiekben.

Az előzetes eredményeket az Amerikai Neurológiai Akadémia éves találkozóján mutatják be Bostonban. A szakemberek több ezer amerikai nő életét követték nyomon csaknem húsz évig. A tanulmányhoz 13 720 alany adatait vették fel, akik a kutatás kezdetekor átlagosan 54 évesek voltak. Tizenhárom százalékuknál (1771 fő) állapítottak meg demenciát az idő előrehaladtával.

„Mivel napjainkban már tudjuk, hogy a demencia évtizedekkel a diagnózis felállítása előtt elkezdődhet az agyban, releváns, hogy megismerjük, miként befolyásolhatják a középkorúak szokásai az időskori demencia kockázatát” – érvelt Pamela Rist, a bostoni Brigham and Women’s Kórház megelőző orvostudományi részlegének munkatársa.

„A jó hír az, hogy a középkorúak egészséges életmódja a későbbi demencia kockázatának csökkenéséhez vezethet” – tette hozzá.

Kínai tudósok hasonló megállapításra jutottak a múlt hónapban, jelezve, hogy az egészséges életmód – példának okáért a helyes táplálkozás, a rendszeres testmozgás, a kártyázás és a legalább heti kétszeri társasági élet – együttesen segíthetnek lassítani a memória hanyatlásának ütemét és csökkenteni a demencia kockázatát.

A demencia a planéta talán legnagyobb közegészségügyi veszélye. A betegséggel élők száma az előrejelzések alapján 2050-re nemzetközileg csaknem megháromszorozódik, és 153 millióra emelkedik. Szakértők alapján a betegség minden közösségben, országban és kontinensen számottevő és szélsebesen növekvő fenyegetést jelent a jövőbeli egészségügyi és szociális ellátórendszerekre.

mti