Samsung TV okostelefonnal akció

Samsung TV okostelefonnal akció

A Samsung innovációra törekvő megoldásai nem hatnak újdonságként. A Samsung nem csak csúcskategóriás televízió és okostelefon készülékeket tervező és gyártó óriáscég, de igyekszik a technológiai megoldásokból mindig kihozni és összekapcsolni a lehető legtöbbet. Ennek következtében a Samsung filozófiája, hogy fokozza és még inkább komplexebbé tegye a felhasználói élményt.

A Samsung televíziók, illetve az új Samsung okostelefonok együttműködésén alapul az új kiterjesztett felhasználói élmény. Annak érdekében, hogy lehetőleg minél többen igénybe vehessék ezt az élményt, most a Samsung minden új csúcskategóriás SUHD tv vagy prémium UHD tv megvásárlása esetén egy Galaxy S6, illetve egy Galaxy A5 okostelefont is mellékel, ajándékba.

A Samsung termékei több ponton is összefonódnak egymással. Itt első körben a SUHD televízió, illetve a Galaxy S6 okostelefon anyagfelhasználása, illetve dizájnelemeit említhetjük, mint prémium anyagok, valamint az új ívelt kijelző, amelyek egyértelműen hatnak érzékszerveinkre. Ugyancsak közös a két termékben a nagy dinamikatartomány-megjelenítő képesség, ami által a fotók világos és sötét részesei egyaránt kiválóan megjelennek a képernyőkön. A Samsung SUHD tv a Galaxy S6 segítségével egy igazi szórakoztató központot képes nyújtani a nappaliban. Ennek egyik eleme a Galaxy S6 által készített Full HD tartalmak egyetlen gombnyomással való megosztása a Samsung SUHD tv-készüléken, de az egyéb filmek és zenék megosztása is hasonlóan egyszerű. A tévé és az okostelefon szinkronizációjának hála, azoknak, akik ezt igénylik, már a reggeli ébresztő, az időjárás-előrejelzés, valamint a legfontosabb napi teendők a tv készüléken is megjeleníthetők. A Samsung mostani akciójának keretében minden vásárló, minden Samsung SUHD vagy prémium UHD tv mellé egy Samsung Galaxy S6 vagy egy Galaxy A5 okostelefont kap ajándékba. Az akció május 31-ig tart.