Pókerező robotok az NNG versenyén

Pókerező robotok az NNG versenyén

Egyetemi hallgatók és tapasztalt programozók vegyesen, összesen háromszáznál is többen jelentkeztek az ország minden tájáról az NNG által rendezett C++ Grand Prix versenyre. A nyertes csapat elutazhat a világ legnagyobb videojáték-konferenciájára, Los Angelesbe.

Idén harmadszor hirdetett versenyt programozóknak a budapesti székhelyű navigációfejlesztő, az NNG, hogy megtalálja a legtehetségesebbeket. A C++ Grand Prix-re hallgatók és tapasztalt fejlesztők jelentkezését egyaránt várták, a feladatsorokat a cég szakemberei úgy állították össze, hogy ne egyedül a tapasztalat legyen a döntő szempont.

Végül több mint 110 csapat adta le nevezését: két hét állt rendelkezésükre, hogy a selejtező feladatait megoldják. A döntőbe jutott 10 – 4 szenior és 6 hallgatókból álló – csapat pénteken egy különleges, egész napos kihívás során küzdött meg a nyereményekért. A cél egy pókerező robot megalkotása volt: az egyes csapatok robotjai minden tizedik másodpercben játszottak egy kört egymással. A csapatoknak menet közben, az aktuális eredmények alapján is alakítaniuk kellett robotjuk stratégiáját, így a problémamegoldás mellett a versenyzők kreativitását is mérhették a szervezők.

A versenyt végül a Nutellás Gereblye csapat nyerte, az ő robotjuk játszott a legeredményesebben az idei C++ Grand Prix-n.

(forrás: hirado.hu)