Érdekes programok a Komáromi Napok rendezvénysorozaton

Érdekes programok a Komáromi Napok rendezvénysorozaton

A jövő hét Komárom és Révkomárom számára, illetve az idelátogatóknak, a fesztivál jegyben fog zajlani. Az egy hétig tartó programsorozat keretén belül ünnepli 25 éves fennállását a Mediawave fesztivál.

A Komáromi Napokon egy új darabot mutat be a Magyar Lovas Színház, illetve a Magyarok dalszínháza. Több koncertnek is helyet biztosít a Jókai-liget, ahol pl. az R-GO, Charlie vagy a Hooligans mellett meghallgathatjuk a TNT, a Happy Gang vagy éppen Ganxsta Zolee előadását is. A Duna túloldalán, Révkomáromban is több koncertet rendeznek, így fellépnek pl. az Anima Sound System, valamint a Puding pani Elvisovej nevű kassai csapatok is. A Ghyimes együttes szintén helyet kap a révkomáromi Klapka téren.

A Komáromi Napok további eseményei között olyan érdekességekkel találkozhatunk, mint a kötélhúzó versenyen a két város között az Erzsébet hídon. A futás kedvelői bizonyára részt vesznek a 44. Komárom–Révkomárom futóversenyen is. Az egyhetes rendezvénysorozat ideje alatt a programok között fellelhetjük még a motoros találkozót, illetve a Retró-kiállítást, amelyet műszaki tárgyakból hoznak létre. A víz szerelmeseinek jelenthet élményt Vág holtágban megrendezett kincskeresés, illetve búvár-bemutató. Mindazoknak, akik idáig még nem találták meg a megfelelő programot a Komáromi Napokon, részt vehetnek a kerékpáros teljesítménytúrán, vagy a történelmi fegyverekkel megrendezett lövészversenyen is.

Komáromi Napok rendezvénysorozat tavalyi koncert pillanata
Komáromi Napok rendezvénysorozat tavalyi koncert pillanata

Az 1700 éves városi gyógyfürdő is kedvezményekkel várja a programsorozat résztvevőit, akik kedvezményes áron látogathatják ezen a héten a létesítményt. A szőlőtőke nedűjének kedvelői a vásáron megkóstolhatják a helyi borokat. További információkat a kimondottan erre a célra kialakított közös honlapon találhatunk: www.komarominapok.hu.