Bosch gépjármű-felszerelések és berendezések

Bosch gépjármű-felszerelések és berendezések

A Bosch csoport mobilitási megoldások üzleti területe az autóipari piacnál jóval gyorsabban növekszik. „A Bosch vezető szerepet vállal az autóipar küszöbön álló átalakulásában. Legyen szó automatizálásról, elektromos hajtásrendszerekről vagy hálózatba kapcsolásról, a Bosch már ma is minden területen sikeres“ – mondta Dr. Volkmar Denner, a Robert Bosch GmbH igazgatótanácsának elnöke, a Frankfurti Nemzetközi Autókiállításon (IAA). A Mobility Solutions üzletág 2015-ben kereken tíz százalékos, árfolyamhatások nélkül pedig öt százalékos1 árbevétel-növekedést vár. Ugyanebben az időszakban már csupán marginálisan növekszik majd a világ autógyártása. A Bosch sikerének alapja többek között a hatékony égéstechnika. A technológiák és szolgáltatások szállítója ebben az évben 15 százalékkal több benzinbefecskendezés-rendszert és 10 százalékkal több nagynyomású dízel befecskendező rendszert értékesít. További egynegyeddel emelkedik az ESP-rendszerek árbevétele is. „A mobilitás valamennyi fejlődő területén megmutatkozó erőteljes innovativitásunkkal még a gépjárműiparon túlmutató új vevőcsoportokat és üzleti lehetőségeket is feltárunk“ – folytatta Denner.

Mobilitási megoldások: új vevők, új szolgáltatások

Legyen szó magáncélú vagy kereskedelmi járművekről, multimodális közlekedési megoldásokról, flottamenedzsmentről vagy infrastruktúráról: a Bosch átfogó mobilitási megoldásokká egyesíti a járműtechnológiát, az adatfelhőt és a szolgáltatásokat. E megoldások vevői közé a jövőben olyan új piaci szereplők tartoznak majd, mint a Tesla, a Google, valamint kétkerekű járművek gyártói és különböző járműmegosztási szolgáltatásokat kínáló cégek. A Bosch már biztosító- és lízingtársaságokkal, valamint más flottaüzemeltetőkkel is konkrét projektek megvalósításán dolgozik.

Áttörés az akkumulátor-technológiában: szilárd cellák elektromos autók számára

Az idei IAA alkalmával a Bosch a hálózatba kapcsolás, az automatizált vezetés és az elektromos hajtásrendszerek növekvő piacán mutat be megoldásokat és innovációkat. A Bosch csak az elektromos mobilitás megvalósításába évi 400 millió eurót fektet. Denner egy áttörést jelentő innovációt is bemutatott az akkumulátor-technológiában. A Bosch az Amerikai Egyesült Államokbeli Seeo Inc. (Hayward, Kalifornia) megvásárlásával immáron fontos know-how-val rendelkezik az új típusú szilárdtest-cellák területén. Ez a technológia kiegészíti a vállalat japán partnereivel, a GS Yuasa és a Mitsubishi vállalattal folytatott eddigi fejlesztéseket. A cél eddig az volt, hogy az energiasűrűséget még ebben az évtizedben megduplázzák, az árat pedig a felére csökkentsék. A Bosch lehetőséget lát arra, hogy a Seeo-technológiával tovább fokozza a lítium-ion cellák energiatartalmát. “A Bosch a birtokában lévő szaktudást és sok pénzt fordít arra, hogy áttöréshez segítse az elektromobilitást” – mondta Denner.

Bosch gépjármű-felszerelések és berendezések
Bosch gépjármű-felszerelések és berendezések

Automatizált vezetés: milliárdos árbevétel a láthatáron

A Bosch árbevételét már ma is jelentős mértékben növeli az önvezérelt autók trendje. Az olyan vezetéstámogató rendszerek, mint a sávtartó automatika vagy a vészfék-asszisztens egyre több új autóban megtalálhatók. A radar- és videoszenzorok értékesítése 2015-ben immáron a második egymást követő évben duplázódik meg. A nagy kereslet azt eredményezi, hogy a Bosch vezetéstámogató rendszereivel már 2016-ban el fogja érni az 1 milliárd eurós árbevétel-küszöböt. Denner hangsúlyozta: “Az automatizált vezetés lépésről-lépésre jön el a vezetéstámogató rendszerek továbbfejlesztése és újításai révén.” A vállalat csupán ezen a területen 2000 fejlesztőmérnököt foglalkoztat, ami 700 fővel, több mint két éve.

A Bosch nagyratörő célokat tűz maga elé a hálózatba kapcsolás területén is. A Bosch technológiájával a járművek az internet aktív részévé válnak. A fejlődés a jövőben azonban túlmutat az autón. A Bosch már ma is szoftvermegoldásokkal támogat autó- és kerékpármegosztást kínáló cégeket, vasúttársaságokat, valamint buszüzemeltetőket. A Bosch éppen a szolgáltatások területén profitál sokoldalúságából. A technológiák és szolgáltatások szállítója az autóipar minden más vállalatát meghaladó mértékben képes összekapcsolni a mobilitást, az energia-, az épület- és az ipari technológiát.