Telekom Üzleti Appok versenye

Telekom Üzleti Appok versenye

A környező országokhoz hasonlóan a Telekom hazánkban is meghirdeti a tavaly már sikerrel debütált Üzleti Appok versenyét. Ebben az évben kimondottan üzleti ügyfelek számára fejlesztett innovatív ötleteket várnak.

A versenyt kiírója által felajánlott nyeremény akár 10 millió forint értékű kommunikációs kampány azoknak a független fejlesztőknek, akik a felhő megoldásokon alapuló technológiában legjobb üzleti célú Internet of Things applikációval pályáznak. Az alkalmazás nevezésének feltétele, hogy az egyszerűbbé, könnyebbé tegye a kis és közepes vállalkozások napi teendőit. Ez egy kiváló lehetőség azoknak a fejlesztőknek, akiknek más lehetőségük nincs, vagy jóval korlátozottabb, hogy széles körben bemutassák a felhő alapú fejlesztéseket.

A Telekom az üzleti appok számára meghirdetett versenyére más országokból is lehet pályázni. Ennek kiemelésére az eredményhirdetéskor egy nemzetközi nyertest is bejelentenek, és lehetőséget biztosítanak közel 11 millió üzleti ügyfél eléréséhez a résztvevő nyolc országban. A versenyen első körben 15 pályázatot választanak ki melyekre a KKV-s közönség szavazhat majd. Ennek megfelelően olyan üzleti megoldásokat várnak, amelyek a kis és középvállalkozások szempontjából valóban értékesek. A legjobb 15 pályázó közül egy szakértő zsűri fogja kiválasztani a hazai és a nemzetközi díjazottakat. Külön érdemes kiemelni, hogy az Üzleti Appok versenyén a szavazatukat leadó vállalkozók, illetve alkalmazottak, minden résztvevő országban, így Magyarországon, Ausztriában, Horvátországban, Németországban, Görögországban, Macedóniában, Romániában és Szlovákiában egy-egy helyi 6 millió forint értéket elérő marketing kampányt nyerhetnek.