Mintegy 400 ingyenes program az idei Ars Sacra Fesztiválon

Mintegy 400 ingyenes program az idei Ars Sacra Fesztiválon

Mintegy 400 ingyenes program várja az érdeklődőket 96 településen az idei Ars Sacra Fesztiválon, amelyet szeptember 12. és 20. között rendeznek országszerte és a határon túl.

Immár tizenegyedik alkalommal rendezik meg idén a fesztivált, amelyen megünneplik a pálos rend megalakulásának 750. évfordulóját.

Az eseménysorozat részeként tartják meg a szakrális építészeti konferenciát, amelynek témája az idén 750 éves Pálos Rend építészete lesz a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán szeptember 15-én.

Hagyomány, hogy a fesztivál minden évben a Magyar Nemzeti Múzeumban nyílik meg ünnepélyes keretek között – mondta a kiemelt programokat ismertetve Toroczkay Ilona kuratóriumi tag. Az eseményt Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek nyitja meg.

Az esemény zárónapján pedig a fesztivál visszatérő vendégei, Bogányi Gergely zongoraművész és az Anima Musicae kamarazenekar először ad közös koncertet a gazdagréti Szent Angyalok-templomban, ahol Mozart-művek csendülnek fel. A tervek szerint a koncertet online is közvetítik – tette hozzá.

Ugyancsak az esemény rendszeres előadói közé tartozik Klukon Edit és Ránki Dezső, az idei fesztiválon fiuk, Ránki Fülöp is koncertet ad a BMC-ben. Snétberger Ferenc gitárművész a Rózsák tere neogótikus Árpád-házi Szent Erzsébet-templomában zenél. A Szent Efrém Férfikar a Kárpát-medence népeiért mutat be hangáhítatot a trianoni békeszerződés aláírásának 100. évfordulója alkalmából. A Kárpát-medence tizenhat nyelvén hangzik fel a Miatyánk és egy-egy Mária-ének.

Mint mondta, különleges programot tartanak szeptember 12-én, a nyitott templomok napján Zsoltárlánc a kereszt körül címmel. Budapest szívében, a Belvárosban van egy nagy virtuális kereszt, amely légvonalban összeköti négy felekezet egy-egy jelentős templomát. Ebben a négy templomban a felekezetek iskoláinak kórusai délután 4 órától – félóránként követve egymást – zsoltárokat énekelnek. A kereszt metszéspontjában, a közös pontban, pedig ökumenikus imafélóra köti össze az eseménysort – magyarázta Toroczkay Ilona.

Ötödik alkalommal rendezik meg a Ars Sacra Filmfesztivált, amelyre idén 96 alkotást neveztek és a zsűri döntése alapján 44 mű került a programba – hangsúlyozta Kolek Ildikó kuratóriumi tag. A fesztivált a Tabán moziban tartják szeptember 14. és 20. között. Az idei program szerepel például Mispál Attila Csillaghálóban 2., Novák Tamás Lélek és betű, valamint Zurbó Dorottya Könnyű leckék című filmje.

Idén is több programmal várják az érdeklődőket a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébániatemplomban – hangsúlyozta Osztie Zoltán plébános.

  1. Puskás Antal, a Magyar Pálos Rend tartományfőnöke arról beszélt, hogy idén a rend alapítójára, Boldog Özsébre emlékeznek halála 750. évfordulója alkalmából egy éven át. Ez alkalomból több programot is tartanak. Többek között zarándoklat indul Esztergomból október elején Márianosztrára. További programokról palos70.hu oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.

Az Ars Sacra fesztivál részletes programja az ars-sacra.hu oldalon olvasható.

mti